Stranigg-Csaba Dóra gyermekpszichológus írt egy szakmai cikket számotokra a bölcsődei beszoktatásról. Reméljük, hogy számotokra is hasznos információkat tartalmaz, így megkönnyítve az első elválást.

Bölcsődei beszoktatásról szülőknek

Stranigg-Csaba Dóra
A bölcsődék ma már egyre több család mindennapjainak részét képezik, ugyanis sok esetben hamarabb visszatérnek az édesanyák a munka világába, mint, hogy a gyermek elérje az óvodás kort. A bölcsődei beszoktatás némileg eltér az óvodai beszoktatástól, már csak abból adódóan is, hogy itt jóval kisebb gyermekekről van szó. Mire érdemes figyelni, ha éppen beszoktatás előtt állunk? Hogyan segíthetjük gyermekünket a beszoktatás ideje alatt? Ezekre a kérdésekre szeretnék választ adni a következőkben.
Az első és legfontosabb szempont a megfelelő bölcsőde kiválasztása. Mielőtt letennénk a voksunkat egy intézmény mellett, érdemes több szempontot mérlegelni. Fontos kigondolnunk, hogy mennyi időt szeretnénk vinni gyermekünket (egész héten vagy csak 2-3 napon), egész nap ott lesz vagy csak fél napot. Érdmes olyan intézményt választani, ami maximálisan kielégíti gyermekünk akár speciális igényeit (pl.: ételallergia, fejlődési rendellenesség, sajátos nevelési igény, stb.)
Mindenképp javasolni szoktam a szülőknek, hogy látogassanak el több intézménybe is, hiszen így tudják kiválasztani azt a helyet, amihez maximális bizalommal tudnak hozzáállni. Ezeken a látogatásokon pedig bátran kérdezzenek, informálódjanak!
A beszoktatás időtartama minden intézményben eltérő. Jelen bölcsőde a gyermek igényeihez igazítja a beszoktatás folyamatait, naponta egyeztetve a szülővel. Ebben a dinamikus struktúrában az anya csak az első nap van jelen a csoportban, azonban az intézmény óriási hangsúlyt fektet arra, hogy a picik fokozatosan, lépésről-lépésre szokjanak be. A bölcsődében töltött idő tehát napról napra növekszik.
A beszoktatás természetes velejárója a sírás, ami a megfelelő szülő-gyermek kapcsolatot jelzi, így szülőként érdemes erre előre felkészülni.
A szülők szerepe a beszoktatásban
A gyermek megfelelő beszokásához elengedhetetlen, hogy a szülő maximális bizalmat érezzen a kisgyermeknevelő és az intézmény iránt. A szülőben lévő bizonytalanság és szorongás minden esetben azonnal átragad a gyermekre is, aminek nyilvánvaló negatív következménye lesz. Törekedjünk tehát arra, hogy pozitív kapcsolat alakuljon ki, és ezt a szeretetteljes légkört közvetítsük a kicsik felé is. Ha bármilyen problémás kérdést szeretnénk megvitatni, azt semmiképp ne a gyermek előtt beszéljük meg, teremtsünk olyan helyet és időt, amikor nyugodtan tudunk kettesben beszélni a kisgyermeknevelővel.
A bölcsődei beszoktatást nagyban megkönnyítheti, ha a gyermek magával visz egy „darabka otthont”. Ez az átmeneti tárgy lehet egy kedvenc plüss, egy takaró vagy akár a cumija is. Ezek jelenléte ugyanis növeli a gyermekben a biztonságérzetet, és segíti azt, hogy mihamarabb otthonosan tudjon mozogni ebben a közegben is. Ezeket a tárgyakat viszont érdemes előre egyeztetni a bölcsődével, hiszen vannak olyan dolgok, amiket biztonsági okokból nem lehet a csoportba bevinni.
Ha gyermekünk cumizik, szopizza az ujját vagy szopizik még, semmiképp ne közvetlenül a beszoktatás előtt próbáljuk erről leszoktatni, hiszen ez tovább növeli a gyermek általános szorongását.
Soha ne úgy surranjunk ki a bölcsiből, minden esetben köszönjünk el a gyermektől, és biztosítsuk arról, hogy mikor jövünk érte (pl: uzsonna után jövök). A búcsúzás legyen rövid és határozott, hiszen minél jobban elnyújtja a szülő, annál felfokozottabbá válik érzelmileg a gyermek. Illetve ha érzi a bizonytalanságot a szülőn a búcsúzáskor, valószínűleg nehezebben és lassabban fog megnyugodni az elválás után.
Fontos, hogy bármilyen kérdés vagy bizonytalanság felmerül bennünk, bátran kérdezzünk a kisgyermeknevelőtől!